A középkori népesség 90-95 %-át a parasztság alkotta, a városi életforma elenyésző mértékben terjedt el, a lakosság túlnyomó többsége vidéken él.
A parasztok lakóházai többnyire viskók voltak (vályog és fa kalyibák). Az ablakon juh hártya volt, ami megakadályozta, hogy bevágjon a szél, a hó és az eső.
A társadalom alig 5-10 %-át alkotó nemesség jelentős része kisebb-nagyobb kőfalvakban élt.
A bútorok közül még a vagyonosabbaknál is csak az ágy, a pad, az asztal és a karosszék jelent meg, ingóságaikat ládákban tartották, ami egyben ülő alkalmatosságként is szolgáltak.
A paraszt, gerendákból ácsolt, szalmával fedett kunyhóban lakott, melyek többségében szabadtűzhely volt.
Általában egy váltás ruhával rendelkeztek, melyet köpönyeg egészített ki.
A világítást az ókorhoz hasonlóan fáklyák és mécsesek szolgáltatták.
Az étkezéseken a jómódúaknál a hús, a jobbágyoknál a gabonából készült ételek voltak túlsúlyban.
Általában közös tálból ettek, evőeszközeink közül ekkor még csak a kést használták.
A keresztes hadjáratok hatására terjedt a keleti pompaszeretet, a finomabb ételek, finomabb kelmék, díszesebb bútorok iránti igény.
Bár a parasztság életét jórészt a munka töltötte ki, az egyház által támogatott vagy ellenzett ünnepeken alkalom nyílott azért a szórakozásra is.: falusi versenyekre, játékokra, és a földesúr borának, esetleg az otthon készülő almabornak fogyasztására.
A XIII.sz.-ban bontakozott ki a népi kúltúra (foklór).
A paraszttömegekre mindig is nagy hatással voltak a vándorprédikátorok, a világvégét hirdető tanítók, a misztikus elképzelések, valamin az egyház tanításai.
A parasztság minden szempontból ki volt szolgáltatva földesurának, ugyanakkor a jobbágyok egymás közti viszonyaiban nagyon sokszor az erősebb elve érvényesült.
A parasztok mivel nem rendelkeztek földtulajdonnal, a föld használatáért adót fizettek a királynak, a földesúrnak 9-edet, és az egyháznak 10-edet, illetve folyamatos szolgáltatásokat kellett nyújtaniuk uruknak.
Ilyen szolgáltatás volt az ingyenmunka, vagy robot, melyet a földesúr saját földjén kellett minden héten teljesíteniük (rendszerint hetente 1-2 nap gyalog vagy igásrobot volt előírva).
E mellett rendszeresen tartoztak a földesúr felé ajándékokkal, az állam felé pedig a katonák beszállásolásával.
A parasztok felett a földesúr szabadon ítélkezhetett, ezt biztosította a pallós jog.
A középkor embere számára döntő volt az egyházhoz való tartozása és a kor társadalmában elfoglalt helye (nemes, polgár, jobbágy) az, hogy milyen joghatóság alá tartozik, milyen kiváltságai vannak.
Az élet és a halál problémáját is másféle képpen élték meg, hiszen a halál a mindennapi életük velejárója volt.
Általánosan elmondható, hogy a gyermekek fele meghalt 5éves kor alatt, az asszonyok nagy része nem élte túl az első szülést, és szinte minden társadalmi rétegben alacsony volt a várható élettartam. Megfékezhetetlenek voltak a gyógyíthatatlan betegségeket terjesztő járványok. Ezen kívül gyakori volt az éhezés, így a legyengült társadalom védtelen volt a járványokkal szemben.
Az egyház kezében lévő betegápolás sokáig szinte minden betegség gyógykezelésére az érvágást alkalmazta. A betegségtől amúgy is legyengült emberek az érvágások után szinte mindig rosszabbul lettek, így elmondhatjuk, hogy a középkori gyógyítás általában többet ártott mint használt.
A középkori emberek számára nagy veszélyt jelentettek a városokban gyakran jelentkező tűzvészek.
A középkori családokban mindennapos volt a halál, együtt kellett vele élni, sok volt az árva.
A nők a férfiakkal szemben alárendelt szerepet játszottak, nem lehettek a politika, a kultúra és a vagyon igazi részesei.
Más volt a gyerekek szerepe is. Többnyire családjuktól elszakítva nőttek fel főúri udvarokban apródként, az iparosoknál inasként dolgoztak.
