Az I. világháborút Magyarország vesztes országként fejezte be. 1918. októberében IV. Károly, az Osztrák-magyar Monarchia uralkodója sikertelen kísérletet tett az állam területi egységének megőrzésére, a Monarchia helyett föderatív állam kialakítására, ekkor már az érintett államok és az antant is önálló nemzetállamokban gondolkodott ebben a térségben.
A béketervezetet 1920. januárjában Párizsban kapta meg Magyarország, a békedelegáció gróf Apponyi Albert vezetésével felkészült a tárgyalásokra. Gróf Teleki Pál vezetésével elkészítették az ún. Vörös térképet, amely a Kárpát-medence lakosságának anyanyelvi megoszlását mutatta be. A küldöttség írásban és szóban is kifejtett álláspontját, de elutasítást kapott válaszként, arra a felvetésre is, hogy az elcsatolandó területek hovatartozásáról népszavazás döntsön.
1920. június 4-én a Trianon-kastélyban írták alá Magyarországgal a békét. Ez alapján Magyarország területe az eddigi 283.000 km2 –ről 93.000 km2 -re csökkent, ezzel területének kétharmadát elveszítette. A lakosság száma 18,2 millió főről 7,6 millió főre csökkent, ezzel a magyarok egyharmada (kb. 3,3 millió fő) került az államhatáron kívülre. Az elcsatolt területekből részesült Csehszlovákia (Kárpátalja, Felvidék), Románia (Erdély), A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (déli területek) és Ausztria (nyugati területek). Sopron hovatartozásáról népszavazás döntött: a későbbiekben Magyarországot választotta. Több olyan város is akadt (pl. Komárom, Nagylak), amelyet a határ kettévágott: a település egyik fele Magyarországhoz, másik fele egy másik országhoz tartozott.
A területi veszteségeknél is súlyosabb következményekkel járt a béke a gazdasági struktúra számára. A magyar ipar a dualizmus korában kezdett fejlődni, a századfordulóra már jelentős tényezővé vált. Az ipari körzetek elcsatolásával azonban a magyar gazdaságban újra a mezőgazdasági jelleg dominált. A bányák, vízierőművek, az erdők nagy részét elveszítettük, az adriai kereskedelemhez való hozzájutásunk megszűnt. A közlekedés, áruszállítás is nagymértékben akadályoztatva volt: a közutak, a hajóutak döntő része a határon kívülre került. A vasúti hálózat több mint fele is elcsatolásra került, azonban ez a vasútvonal pókhálószerű felépítése miatt még súlyosabb következményekkel járt, hiszen a második kör fő csomópontjai már más ország területén helyezkedtek el.
Az oktatás is nagy veszteségeket szenvedett, sok egyetemünk határon kívül került (pl. a pozsonyi, kolozsvári, selmecbányai).
A magyar politikusok körében teljes egyetértés alakult ki a trianoni békeszerződés elítélésében. Mindenki egyetértett abban, hogy a békére szükség van, de annak mértékét és mikéntjét egymástól eltérően ítélték meg. A mérsékelt politikusok a magyar többségű területek visszaszerzését sürgették. A kormánypárti politikusok többsége azonban más területeket is igényelt, a hivatalos propaganda a „mindent vissza!” jelszót hangoztatta. A nemzeti lobogó félárbocon volt, jelezve a nemzeti gyászt.
A nemzeti felháborodás csak a bethleni konszolidáció idején gyengült kissé, de az egész korszak ideológiáját, politikai mozgásterét mindvégig meghatározta.
